Töprengek évek óta azon, hogy vajon mit csinálok valójában én a trëzy mögött, mint vállalkozó? Vajon terhet rovok a nők nyakába ezzel a mosható pelenka nyomatással? Mert valljuk be, nem más a pelenkázó, hanem mi, az anyák. Olyan sok minden változik, ahogy anyukák leszünk, alapvető szükségleteinket sem tudjuk már könnyen kielégíteni, mégis kívülről-belülről óriási a nyomás: Anya lett a lány. Ösztöneink kiabálnak, nem hagynak nyugodni, de a társadalom is hajlamos bagatellizálni a feladatot, ismeritek az „áldott anyaság” címkéket, nem beszélve az “otthon ülsz és nem csinálsz semmit” másik végletről - már mindenkit kiráz a hideg, mégis sokszor halljuk még. Pedig csak egy szerep, amit hagyunk elhatalmasodni -szól hozzánk a pszichológus. És akkor én arra kérlek, hogy mosd ki, mikor végre eldobhatod?
Igen, igen és igen, most nem másért, nem a babáért, nem a környezetért és nem a családi pénztárcáért, hanem magadért!
Lehet, hogy meredek elsőre, igen, értem, hogy meredek, hogy önismeretere hív a Trëzy. De most hadd írjak róla, évek óta kikívánkozik. Sokáig azt hitem, hogy ez is csak az én agyam szüleménye, mint anno, amikor az első pelenkákat megvarrtam és amikor szégyen társult hozzá, azt hittem mostanig, hogy ez a magamba szállás, amit a házi pelenka adott, ez csak nekem ilyen, hogy segít arra figyelni, amit éppen csinálok. Közben kiderült, hogy nem, mert néha kaptam visszajelzést ebben a témában, hogy “meditatív tevékenység a trëzy pakolászása”, felkaptam a fejem akkor és most e mentén írok Nektek róla..
Most fel is vállalom, mert azt érzem, hogy ebben tud a Trëzy többet adni, a tartalomban, abban, hogy hogyan pelenkázunk, jobban mondva hogyan vagyok, amikor pelenkázok, figyelek-e, hogy mi van velem? Persze bármely monoton tevékenység jó lehet erre, de én most innen tudok indulni, ezen keresztül tudlak vezetni, illetve szorgalmazni, hogy vezesd magad és gyere mutasd magad és gyere mesélj, beszéljünk, mi zajlik? Mi nehéz és mi lelkesít, hol kell támasz és hol tudsz te engem támasztani? Szóval látszólag beszéljünk arról, hogy mennyi időnként cseréljünk pelenkát, és hogyan mossuk ki, de közben azt is elmondjuk (szimbolikusan) magunkról, hogy mi történt velem, mit ismertem fel és van-e megoldásom? Netán ismerős másnak is a minta, hogy (csak egyet had említsek) esem át a fejemen, de akkor is még lefekvés előtt kimosom, kiterítem mert mi lenne ha másképp viselkednék… Nos igen, gyertek, hívlak mélyebbre, mint a szép dizájnos pelenkákban öröm lelés és gyertek nézzünk be a színfalak mögé, a tartalomba, magunkba és nagyon fontos, ne maradjuk az úton sem egyedül, de akkor sem, amikor egy-egy állomáson fontosnak látszik elidőzni.. Ezért mondom, hogy egy eszköz lesz (egy szolgáló a Trëzy) és nem, mint pelenka a cél, nem is fontos ilyen értelemben már, hogy milyen a pelenka, de az igenis fontos, hogy használható legyen. Kicsit nyaka tekert, de úgy érzem, hogy „trézizve” megadhatod, mert én is megadhattam magamnak amire vágytam, mert azt sejtem, hogy nem újabb és újabb szép pelusokra vágyunk, hanem valami tartalmas időtöltésre.
Bátorítalak, hogy használd így, használd fel a tevékenységet, a pelenkázást magadra figyelni. Nem mondok újat azzal, hogy kis túlzással egész nap pelenkázunk (és ez behelyettesíthető egyéb házi munkákkal) ahhoz, hogy a nap végén úgy érezzük, semmit nem csináltunk, hát nem is, mert semmi látszata nincs, ha csak nem vesszük szemügyre a pelenka szemetet, a mosni való pelenkát, vagy épp a szárítón csüngőket, hogy ne soroljam a mosatlant, a szétpakolt házat és semmit se tovább, de így ezek önmagukban megoldandó feladatok, ez újabb és újabb munka, sosincsvégeláthatatlanmunka áááááááááá!
Nagyon sok mindent adott ez a tíz év, az út a trézyvel, adott gyerekeket, felelősséget, feladatot, sok nehézséget, örömet, önbizalmat, de a határaimmal is igen szép számban találkoztam. Innen a felismerés, önmagában semmi értelmük azoknak, amiket nap mint nap csinálunk, de ha megtöltjük tartalommal, ha használjuk valamire, akkor mindjárt más. Innen ezek a sorok is.
Azt mondom, hogy a trézy egy termék, de nem áll itt meg a dolog, az előző írásban is említem, hogy ügy van mögötte, komoly ügy. Én ezt látom, évek óta, most érett meg, hogy felvállaljam. Most erről írok, csak az ügyről. Adott egy termék, ami elkezd vezetni egy úton, befelé magad felé. Lehet, hogy ott kezdőik, hogy el sem indulsz vele, mert nem elég szép. De ha elég szép lenne, lehet, hogy nem engedné, hogy tovább láss. Itt a szépségnél hadd időzzek még, nekem nagyon fontos a szép, mégis sosem éltem meg igazán, csak pillanatokra, de ez is fontos, hogy a trézyn keresztül ezt megláttam, hogy mennyire fontos a szép. Lássuk mi van még, gyorsan ugorjuk a közepébe, a kakiba bele. Hányszor tesszük-vesszük a kakis pelenkát naponta? Mármint, ha trézyzünk és milyen a viszonyom hozzá? Fura kérdés, égbe kiáltó, sok is lehet, ne túlozz Doris, de-de, megyek tovább évek óta erre várok, hogy kiírjam, felvállaljam. Nehéz a kakival szembe nézni, sokszor, miért én kell ezt csináljam? Számtalanszor veszekedtem így, csendben, magamban. De az is része volt, hogy immár kiselőadást tarthatnék gyerekeim székletéről, vagyis rengeteg fontos információ birtokosa vagyok csupán amiatt, hogy naponta többször szembe kellett nézni vele… Tartalom a pelenkában és tartalom a tevékenység mögötti ügy miatt. . Lehet azért tartalmas, mert kedves és értelmes, amit csinálok, hisz puha az anyag és otthon marad, nem fogy el, személyes kis kelengyénkké válik. De lehet azért is tartalmas, mert koncentrálni segít és így megpihenhet a sok agyalástól fáradt kattogó agyunk, használhatjuk relaxálni. De tovább megyek, tovább is van, kapcsolódni is segíthet valami nagyobb erőhöz… nem ragozom, csak meghívlak egy kalandra, ha nyitott vagy ilyesmire.
Itt megállok, nincs levezető ez egy harcba hívó iromány lett, Nőnapon amikor köszöntöm benned azt, aki súg, már évek óta, kézcsók Neki! Doris
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése