Egy anyukatapasztalatból, maceragaranciáva!

2016. február 7., vasárnap

"Az év moshatópelenkázója" díj 2016

Befejeződött a vetélkedő, melyben anyukák meséltek moshatópelenkázós élményeikről.
Közönségszavazattal, -mely többszáz facebook like-ot is jelent esetenként-kialakult egy rangsor, leginkább a népszerűség tükrében. Nagyszerű!
Ez fontos szempont, de az is, hogy mit tudunk hozzáadni társadalmunk mindennapjaihoz.
Ezért van egy ismeretterjesztő célja ennek a játéknak, ahol gyakorlati, emberközeli élményeket kívántunk nyújtani a moshatópelenkázásról.
Kételkedvén abban, hogy mindenik beszámolót végigolvassák a verseny látogatói, ezt sem bíztuk a véletlenre. Felkértem olyan anyukákat, akik soha sem használtak mosható pelenkát, hogy olvassák végig a pályamunkákat és írjak meg milyen elképzelésük volt előtte majd azt is, hogy utána mivel gyarapodott a tudásuk. 8 anyuka önként vállalta ezt a feladatot.
Valamint az is fontos, hogy ez a vélemény nyilvánítás fejlessze a trezyt, így ebből a szempontból is értékeltem az írásokat. Van egy trezy szemszögű véleményezés is.

Végleges eredmény szerdán megszületett Bőjte Cecilia lett az év moshatópelenkázója.
Továbbá minden résztvevő 5o%-os vásárlási kedvezményben részesül.

A Like és a birói értékelés alapján 5 versenyző maradt versenyben, melyek nevei közűl sorsoltunk. Igy lett a szerencsés nyertes Böjte Cecilia.

....................................................................................................
alább beérkezési sorrendben közlöm a birói lapokat :)

MÓNIKA:

Mit gondolsz, milyen lehet annak az anyukának, aki mosható pelenkát használ ?
Szerintem egy kicsit több dolga van, mivel hogy kell mossa a pelusokat...viszont nincs lelkiismeret furdalása amiatt, hogy szennyezi a környezetet és talán hamarabb lesz szobatiszta a gyereke.
A versenyzők írásaiból milyen új dolgot tudtál meg?
  1. Orsi – Magasnyomású kerti csapot szerelt a férje a fürdőbe. Jó ötlet. Tetszik ahogyan ír, őszinte. (Én is lusta vagyok – ha neki bejött, lehet nekem is jó lett volna… )
  2. Szidi - nem is gondoltam volna hogy 10 db mosható pelus elég egy babának…– lelkes anyuka
  3. Fekete Beáta – Tudatos anyuka/vásárló. Helyi termelőtől minőségi terméket. Hogy milyen szeretettel ír, még a türögetés is jó móka a gyerek mellett.
  4. Ágota – Csíkszereda. Érdekes, hogy a nagyi ajánlotta a mosható pelust, pedig a nagyik eleget mosták a pelusokat annak idején...
  5. Bőjte Cecília – 12 pelus is elég egy babának…Ha szerda akkor Trezy. . Rövid és konkrét írás.
  6. Rigó Orsolya – Úttörő(k). A férje is türögeti a pelusokat, és pontosabban. Hamarabb fogja kinőni vagy leszokni a gyerek - ennyire strapabíró a Trezy!
  7. Süni – Mosószóda mindent kimos. Ezt tudtam, de nem használtam, jó ötlet!
  8. Zsuzsa – Pelenkát varrt, ez is egy megoldás…Nem olyan félelmetes, mint amilyennek tűnik!
  9. Ágnes Kinyó – Létezik próba pelus (mosható).
  10. Zita – jó érzés szabadság után újra Trezyzni.
  11. Póra-Dálnoki Gabriella – A testvérkének is jó lesz a Trezy!
  12. Lőrincz Tünde – Negyed annyiból kijön, mint 2 évig venni az eldobhatót.
Pelus – rejtett kincs. Marad a tudat : egy kicsit jobbá tettük a világot és a babánk életét.

  1. Ki kapná tőled az év moshatópelenkázója díjat. Ez lehet személyes döntés is, hogy pl. egyszerűen tetszik ahogy ír...
Köszönöm a leheőséget, sok jó írást olvastam.

Számomra Fekete Beáta írása a legközelibb, ha most kéne pelenkát választani nekem is hasonló érveim lennének hogy a moshatót válasszam. 
.............................................................................................................................

Timea:

Mit gondolsz, milyen lehet annak az anyukának, aki mosható pelenkát használ ?
Egy mosható pelenkát használó anyuka élete nehezebb lehet, véleményem szerint, mivel hogy több időt vesz igénybe a mosás, vasalás, míg az egyhasználatos pelenkák eldobódnak.

A mosható pelenka hamarább megtelik (véleményem szerint), fenn áll az átázás veszélye, és főleg a kaka kimosása okozhat gondot,míg az egyhasználatost csavarom össze, zacskóba teszem és kukába vele
A versenyzők írásaiból milyen új dolgot tudtál meg a moshatózásról?
  1. Fazakas Orsolya: nem tudtam,hogy ennyire kivédi a híg székletet,sőt azt hittem volna hamarabb átázik mind a pempi. jópofa, hogy nagynyomású csapot szereltek találékonyak.
  2. László Szidonia : nem tudtam, hogy illatosak és színesek
  3. Fekete Beata: ritka, hogy a férj hozzon haza baba ”pletyót” .elképzeltem a kis pelusos fiókot
  4. Ambrus Ágota: nem tudtam, hogy visszavásárolják ha nem vagyok megelégedve velük (plusz pont,magabiztosságra vall, jó minőségű terméknél szokták . Nagyon korrekt anyuka ki leírja a nehézségeket is,nem csak a jó oldalát
  5. Bőjte Cecilia: rövid és tömör, lelkesedett anyuka. jópofa, egyedi írás
  6. Rigó Orsolya: kedves, átlagos leírás, de úgy vettem észre ”veterán „ a mosható pelusok világában a többiekhez képest. Főcélja kezdetben a sporlás.
  7. Süni Müni: Nagyon szimpatikus anyuka, könnyedén veszi a feladatait, nem is tudtam h a mosható pelusokkal párásítani is lehet levegő párásító is megspórolva
  8. Kopeczny Zsuzsa: szimpi, hogy először megpróbálta ő elkészíteni, megvarrni magának .
  9. Kinyó Ágnes: édes, hogy a tata ajánlotta (látta a tv.ben), nem tudtam h több féle pelus van.
  10.  Vadász-Szatmári Zita: édesek h családi program a pelusozás
  11. Póra D Gabriella: a család is belepótolt Karácsonyi ajándékként az új darabok megvételébe.
  12. Lőrincz Tünde: nagyon szimpi a sok smile és hogy még nedves törlő helyett is kis pamut törlőket készítettek na meg a sok foto :D
Ki kapná tőled az év moshatópelenkázója díjat. Ez lehet személyes döntés is, hogy pl. egyszerűen tetszik ahogy ír...
Legszimpibb a Fazakas Orsolya volt, legfőképpen a magas nyomású csap felszereléséért én őt nevezném ki nyertesnek :D
------------------------------------------------------------------------------------------------
KATI:

Mit gondolsz, milyen lehet annak az anyukának, aki mosható pelenkát használ ?
Az az anyuka aki mosható pelenkáz, véleményem szerint sokkal de sokkal  több időt szán a gyereke tisztán tartására, ugyanis nem csak lecseréli a pellust és eldobja, hanem utána  neki lát é s kimossa,(ez szó szerint lekapargatja a cuccot rola) ki teriti, száritgatja, drukkol hogy időben beszáradjanak, hogy ne fogyjon ki a készlet addig mig megszárad a következő rend, ez egy plussz aggodalom.
Másik gondolat viszont az anyuka mellett szól, ugyanis szerintem megnyugvás számára hogy nem kemikáliával telitett pellust rak a baba fencire 2-3 éven át, hanem tiszta, általa kimosott pamut anyagú pellust használ gyereke egészsége  érdekében.
A versenyzők írásaiból milyen új dolgot tudtál meg a moshatózásról?


-hamar szárad a betét  - Ceci

-jó  móka gyerek mellett összerakosgatni  - többen is említik

-utazásra nem bíznak meg benne, élvezik a dobható által nyújtott szabadságot, -  Zita

-éjszakára nem bíznak meg benne  - Orsi, Szidi

- külsőjük szép,  - Kinyo Agnes

-kell programálni a mosást hogy száradjanak be időben – többnél is olvastam

-férfiak kedvelik de nem használják, - majdnem mindenik írásból ez derül ki

-már baba születés előtt eldöntötték  hogy használni fogják  - többen is közülük.
-spórolni lehet vele, rutinossá válik a használata, és második gyereknél is alkalmazni óhajtják –többen is
-több márkájú  mosható kipróbálása után is a Trezy jött be  - Orsi
Ki kapná tőled az év moshatópelenkázója díjat. Ez lehet személyes döntés is, hogy pl. egyszerűen tetszik ahogy ír...
Vadász Szatmáry Zita – Tusnádfürdő- ről  Őt gondolom nyertesnek, tetszik a stílusaírása és határozottsága ebben a témában.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Trezy:
személyesen a trezynek is volt egy legfontosabbnak számitó pályázója. Zsuzsa irása a trezy fejlődését tekintve nagyon fontos információkat tartogat.
Mindenek előtt az, hogy kimondja, hogy nem olyan félelmetes mint amilyennek tűnik!
Majd az is, hogy a román moshatópelenkás csoportokban nagy kihivás lesz újra megjelenni.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Andrea

 Mit gondolsz, milyen lehet annak az anyukának, aki mosható pelenkát használ ?
-idoigenyes, maceras, kenyelmetlen a gyereknek, lusta vagyok


A versenyzők írásaiból milyen új dolgot tudtál meg a moshatózásról?
1-  kakabiztonsag, tamogato ferj, 2x Trezy nyertes, (ejjelre eldobhato)
2- eltokelt, elegedett
3- helyi vallalkozo tamogatasa, kornyezettudatos, rituale
4- kakabiztonsag, szorolap, anyos adta az otletet , kovetkezovel is Trezy
5- tavirat-otletes, sporol, kavezik
6- sporol, tempozik, dokumentalodik, termeszetes anyag a baba boren, terjeszti
7- eltokelt, helyi vallalkozas tamogatasa, parasit, gyujt-szervezi a rutinjat, szimpatikus a leirasa
8- o is varrna, helyi vallalkozo tamogatasa, popsitorlot keszit, -tavolra kuldeni a dijat jo marketingfogas lenne, helyiek ismerik a Trezyt
9- nehezen vette ra a ferjet, volt annyira kitarto, hogy megtegye
10- kornyezetbarat, helyi vallalkozo tamogatasa, egyontetu dontes, mindenki vele tart a csaladban, realis, kavezik (neki adom a dijat, a leirasa alapjan)
11- cserkesz->kornyezet, ferjet is belevonta, leirja a pro erveket is a Trezy mellett (szeles combgumi, zseb->gomb allithatosag) van osszehasonlitasi alapja, tovabbviszi
12- kozos dontes, MLM analogia , sporol, leirja a menetet a dolgoknak, miert nem olyan trendi a moshatozas-mert nem lathato (ki lehetne fejleszteni reklamszovegnek)


Ki kapná tőled az év moshatópelenkázója díjat. Ez lehet személyes döntés is, hogy pl. egyszerűen tetszik ahogy ír...

Tusnadi Zita leirasa az, ami engem meggyozne a leginkabb, h Trezyt vegyek. Ezert lett o a kivalasztottam. 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Edith


 Mit gondolsz, milyen lehet annak az anyukának, aki mosható pelenkát használ ?
Még a jelentkező levelek elolvasása előtt három szót írtam fel magamnak: megfontolt, jövőbelátó, környezetkímélő. Ráadásul a fent említett írás még vicces is a távirati stílusa miatt. Nagyon szerettem volna anno én is értesülni hasonló lehetőségekről.

 A versenyzők írásaiból milyen új dolgot tudtál meg a moshatózásról?
Nos megpróbálom szétszedni a véleményezésemet, de egyes esetekben kénytelen leszek ismételni magamat. 
1. Nem tudtam, h. a mosható pelusból nem folyik ki a hígabb anyatejes széklet. Dicséretes, h.a kezdetleges ellenkezés ellenére mégis kitartott és jó döntésnek bizonyult a "moshatózás"
2. Kicsit elgondolkoztatott, h.éjszakára szinte minden anyuka eldobható pelust használ. De aztán rájöttem, h. szinte lehetetlen olyan hagyományos, természetes anyagot találni, ami 8-12 órán át magába bírna szívni ennyi nedvességet. A nagyüzemi kísérletezéssel nem lehet-de talán nem is kell- felvenni a versenyt.
3. Itt tisztult le nekem, hogy mi is az a "pelustömködés" :) Rájöttem h. a pelusnak van cserélhető része és csak azt kell kimosni. Jó közösségi foglalkozás kisgyerekekkel, főleg mikor már ők is besegítnek.
4. Használata rendszerességre szoktatja az embert: mindig jó tudni, h.mennyi pelus van elhasználva és hol tart a száradás folyamata. 
5. Ez a kedvencem. Nemcsak a távirati stílusa miatt, hanem röviden minden ott van ami kell: előnyök, buktatók, megoldások és...az elhatározás. A makacsság...nyakasság. 
6. Szívesen olvasnék egy árbeli összehasonlítást. Valószínű h.óriási az anyagi és a "szemétbeli" spórolás a kétféle pelenkázás között. Én belegondolni sem merek, h.az én három gyerekemre mennyi pelus ment el. Nem is annyira az anyagi oldala zavar, hanem az, h.mekkora hegyeket vittünk a szemétbe :( (Szerencsére nem a patak partjára, de azután is kell legyen valami velük, h.szemetesbe kerülnek) Pedig az én leányaim jó hamar szobatiszták lettek. 
7. Lehetne ötletelni a mosható popsitörlőn is...tényleg. Hogy nem hallottam én rólatok 10 évvel ezelőtt! 
8. Elszánt anyuka: saját gyártmányú pelenka, nem semmi. Megtudtam, h.nem is lehetett olyan egyszerű kiötletelni, aztán megvalósítani a Trézi pelust. 
9. Nem könnyű és egyszerű dolog a környezet ellenkezése ellenére kitartani. De az ember felesége tudja legjobban mi a jó az ember gyermekének. 
10. A környezettudatosság nagyon lejött. Egyre idegesítőbben és tisztábban látom magunk után a nagy pelenkahegyet. :(
11. "Használt kínai pelus" ? csak pislogtam ki magamból. Hogy mit ki nem találnak a kínaiak? Sokan vannak, na, sok mindent kitalálnak. Hajrá Trézi. 
12. Megtudtam, h. a nem műanyag volta miatt nem pöttyösödik a baba bőre. Két szélső lányom nagyon érzékeny bőrű, mindig figyelnem kellett erre a dologra.


Ki kapná tőled az év moshatópelenkázója díjat. Ez lehet személyes döntés is, hogy pl. egyszerűen tetszik ahogy ír...

Az én választásom az 5. számú versenyző, Bőjte Cecília írása. 
Érdekes ez a teafás fertőtlenítés. Nem tudom már melyik írásban olvastam, de használni fogom egyes dolgok csírátlanításában, nálunk nagyon hamar sikerül elkapni dolgokat másoktól. 
Köszönöm szépen a lehetőséget, ha nem olyanra sikerült a hozzászólásom, jelezzél vissza és próbálok javítani rajta. Remélem segített dönteni, de mindenik anyuka írása sikeres... :) 

Pusszantlak benneteket Kurkó Edit. 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Dalma aki nem vitte túlzásba a kiértékelést

Mit is gondoltam azokról az anyákról akik mosható pelust használnak:
- hoztak egy döntest a sokmillió gyerekneveléssel kapcsolatos döntés közül, választottak valamit ami tetszik nekik, de ezért sem érmet sem kitüntetést nem érdemelnek.
- nem javitják a föld ökoszisztémáját akkora mértékben, mint ahogy ők gondolják

Aki a legjobban tetszett : Bőjte Cecilia
vicces
érthető
nem mártir

eldöntütte, kipróbálta, bevált és kész
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése